2015. február 28., szombat

Rizses saláta



Hozzávalók: 20 dkg bacon szalonna, 3 szál zöldhagyma, 1 fejes saláta, 25 dkg rizs, 2 dl paradicsomlé, só, bors, ételízesítő, pirospaprika, csipetnyi cukor.

Elkészítése: A szalonnát kockákra vágjuk és kiolvasztjuk, majd hozzáadjuk a megmosott, megtisztított és apróra vágott zöldhagymát, együtt pároljuk, majd meghintjük kevés pirospaprikával, hozzáadjuk a több vízben átmosott rizst, jól összekeverjük és annyi vízzel öntjük fel, amennyi éppen ellepi. Ízesítjük sóval, borssal, ételízesítővel és kis lángon puhára pároljuk, néha meg-meg kevergetve. Időközben a salátát leveleire szedjük és apróra vágjuk, majd amikor a rizs majdnem készen van, hozzákeverjük a salátát és a paradicsomlevet és folytonosan kavargatva készre főzzük. Szükség szerint még ízesítjük, végül kevés cukorral adjuk meg az ízét és lezárjuk alatta a tüzet. Puha kenyérrel kínáljuk.


2015. február 25., szerda

Túrós kifli



Hozzávalók: 1 kg liszt, 9 evőkanál cukor, 2 tojás, 5 dl tej, 1,5 dl olaj, 6 dkg friss- vagy 2 evőkanál szárított teáskanál élesztő,  só. A túrós töltelékhez: 25 dkg tehéntúró, 2 evőkanál cukor, 1-1 teáskanálnyi reszelt citromhéj és vanília kivonat, fél teáskanál étkezési keményítő, csipetnyi só. A kenéshez tojás, a szóráshoz porcukor.

Elkészítése: Ha friss élesztővel készítjük a kifliket, akkor a cukorhoz adjuk a langyos tejet, belemorzsoljuk az élesztőt és hagyjuk néhány percet, míg az élesztő elkezd „ dolgozni”. Ezután hozzáadjuk a lisztet, a sót, az olajat és a tojást, majd jól kidolgozzuk. Ha szárított élesztővel dolgozunk, akkor a liszthez adjuk az élesztőt, a sót, a cukrot, a tojásokat és a felmelegített tej és olaj keverékét, majd a tésztát jól kidolgozzuk. Ezután letakarva, meleg helyen hagyjuk duplájára kelni, majd lisztezett deszkán 4 részre osztjuk, mindegyik részt vékony körré nyújtjuk és 8-8 szeletre vágjuk. A szeletekre teszünk 1-1 teáskanálnyi tölteléket, amihez a túrót összekeverjük a cukorral, a sóval, a citromhéjjal, a vaníliával és a keményítővel, majd a szeleteket kiflikké sodorjuk és egy sütőpapírral ellátott tepsibe helyezzük őket, újbóli 30 percre letakarva kelesztjük. Ezután villával felvert tojással megkenjük őket és előmelegített sütőben kb. 15-20 perc alatt készre sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk őket teljesen kihűlni, majd tálalás előtt meghintjük porcukorral.

2015. február 22., vasárnap

Avokádós tonhalas kence









Hozzávalók: 2 érett avokádó, 25 dkg tonhal ( konzerv), 1 lilahagyma, 2 evőkanál mustár, fél  csokor zöldpetrezselyem, 1 zöldcitrom kifacsart leve, só, bors.
Elkészítése: A héjából kivájt avokádó húsát villával összetörjük, majd hozzáadjuk a leszűrt, apróra zúzott tonhalat, a mustárt, a megtisztított és nagyon apróra vágott hagymát, a megmosott és felaprított zöldpetrezselymet, majd ezt a krémet citromlével, sóval és borssal ízesítjük, jól összekeverjük és azonnal kínáljuk.


2015. február 18., szerda

Krumplis-túrós lepény



Hozzávalók: A tésztához: 30 dkg liszt, 8 dkg főtt, áttört krumpli, 15 dkg margarin, 10 dkg cukor, 1 tojássárgája, 1 tasak sütőpor, csipetnyi só. A krémhez: 30 dkg tehéntúró, 23 dkg főtt, áttört krumpli, 20 dkg cukor, 1 tojássárgája, 2 tojásfehérje, 1 citrom lereszelt héja. A tepsihez olaj és liszt, a szóráshoz porcukor.

Elkészítése: A lisztben elkeverjük a sütőport, a sót és a cukrot, elmorzsoljuk benne a margarint és a krumplit, hozzáadjuk a tojássárgát és összeállítjuk a tésztát. Ezt lisztezett felületen két részre osztjuk, mindegyiket egyenként kinyújtjuk. Egyik lapot az olajjal vékonyan kikent és kilisztezett tepsibe helyezzük. A töltelékhez a túrót összekeverjük a krumplival, hozzáadjuk a cukrot, a tojássárgáját, a citromhéjat, végül a fehérje kemény habját. A krémet összekeverjük és az alsó lapon egyenletesen szétosztjuk. A krémre tesszük a másik kinyújtott lapot, ezt megszurkáljuk, majd a tepsit előmelegített sütőbe téve, a süteményt kb. 35-40 perc alatt készre sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk teljesen kihűlni, majd porcukorral meghintjük és kockákra szeletelve kínáljuk.


2015. február 16., hétfő

Céklás muffin



Céklás muffin ( 12-14 darabhoz)

Hozzávalók: 18 dkg liszt, 20 dkg cukor, 2 tojás, 60-60 ml tej és olaj, 6 dkg puha vaj, 25 dkg cékla, 10 dkg csokoládé, 2 evőkanál kakaó, 1 teáskanál sütőpor, csipetnyi só.
Elkészítése: A megtisztított céklát lereszeljük és félretesszük. Összeszitáljuk a lisztet a sütőporral és a kakaóval. Összekeverjük a felvert tojásokat a tejjel és az olajjal. Most a puha vajat a cukorral habosra keverjük, lassanként és felváltva hozzáadjuk a lisztes- illetve a tojásos keveréket, végül pedig a reszelt céklát. A tésztát a muffinsütő mélyedéseiben levő papírkapszlikba töltjük, mindegyik muffin tetejére egy kocka csokoládét helyezünk, majd a tepsit előmelegített sütőbe téve, a muffinokat kb. 20-25 perc alatt készre ( tűpróbáig) sütjük. A sütőből kivéve hagyjuk hűlni, majd kínáljuk.
Elk. idő: 50-60 perc


 

Konyhatündérmese Template by Ipietoon Cute Blog Design